A valóság halott, de legalább van Twitterünk

A híres technológiai figurák, például Elon Musk aggódnak a mesterséges intelligencia miatt. De nem veszítettük el már a valóságot?

Ha ő aggódik a valóság miatt, akkor talán mindenkinek annak kellene lennie.

A szerelemmel kezdődik. Mindig megteszi.

Amikor szerelmet keresünk, azt mondjuk magunknak, hogy valami igazit keresünk.

Nem az a hamis fajta, ahol valaki becsap minket. Nem az a hamis fajta, ahol összeszorítanak minket, csak azért, mert aranyosak vagyunk és szép lakásunk van. Nem az a hamis fajta, amikor azt mondják nekünk, hogy valaki élete szerelmei vagyunk, pedig valójában mi vagyunk az ő hete szerelmei.

Az igazit akarjuk. Mert egy olyan életben, ahol a valódi az egyetlen hatékony - bár átmeneti - puffer a halál ellen, szükségünk van valami konkrétumra, valamire, amire támaszkodhatunk.

Aztán jött a technológiai ipar.

Nem, ez nem fair.

Sokkal inkább arról van szó, hogy egy technológiai ipar jött létre, amely mindenkit magába foglal, mindenkiből pénzt keres, és elkezdi gyökeresen megváltoztatni az emberi viselkedést.

Ha szerelemről volt szó, a technológiai ipar azt ígérte nekünk, hogy nagyobb valószínűséggel találkozunk az igazival. Mindaddig, amíg többet elmondtunk magunkról a technológia tulajdonosainak.

Mielőtt észrevettük volna, kezdtünk hízelgőnek érezni magunkat. Üzeneteket kaptunk a megcélzott nemünk tagjaitól, olyan emberektől, akik csinosnak és sikeresnek tűntek.

Túl gyakran azonban soha nem találkozhattunk velük. Mert átszellemültek minket. Mert botok voltak, kifejezetten azért jöttek létre, hogy higgyünk a technológiában, és hogy növeljék a társkereső oldal eljegyzési számát.

Még mindig lassan értünk rá.

Minél többet érintkeztünk az internetes világgal, annál több időbe telt, amíg rájöttünk, hogy nem minden úgy van, ahogyan látszik. Egyik sem volt mindenki.

Szántottunk, mert olyan magával ragadó volt az egész, és hát mindenki ott volt.

Egyre több új internetes szolgáltatás jelent meg, ahol adatainkat bányászták, miközben az érzelmeinket rángatták.

Sok ilyen szolgáltatásnak szüksége volt arra, hogy megbabonázzunk, inspirálódjunk, lenyűgözzünk, és talán leginkább dühösek legyünk.

Mindennek a középpontjában természetesen a Twitter állt.

Az emberiség teljes forgatagába keveredve hirtelen olyan szavakkal, gondolatokkal és véleményekkel szembesültünk, amelyek folyton elkapták a kecskénket.

Hogy lehetnek ilyenek az emberek? Hogy gondolhattak így? Egyáltalán hogyan működött a világ ilyen emberekkel?

Ismét lassúak voltunk a felvételben.

Nem egészen értettük, hogy a Twitteren a leghangosabban kiabálók közül sokan távoli helyeken létrehozott botok, hogy létrehozzák azt az egy dolgot, amit oly sok aljas politikus imád: a káoszt.

Mi teremt rendet a káoszban? Miért, erős vezetők. És teljesen természetes, hogy az erős technológiai vállalatok roppant racionális elvekre épülnek.

Legalábbis nekünk mondják.

És most elérkeztünk ahhoz, ami sokak számára a végső visszaszámlálás lehet. Az utolsó szótag erős hangsúlyozásával.

Ahogy a mesterséges intelligencia behatol a képernyőinkre és az életünkbe, kezdjük felismerni, hogy már semmi sem valódi.

De hát nincs miért kiakadni rajta?

Még azok is, akik olyanokat készítenek, mint a GPT-4, bevallják, félnek, mit tehet. Vagy talán mi lesz a vége.

De tovább szánnak, mert a hajózás fontosabb annál, hogy megfosztják a társadalomtól a valóságot.

Nos, a legtöbb mesterséges intelligencia csillog. A múlt héten a Twitter továbbra is vezérigazgatója, Elon Musk volt azok között, akik felriadtak amiatt, hogy mit okoz a GPT4 a világunknak.

Ő és Steve Wozniak lesznek a védőink, az biztos. Azt követelik, hogy a GPT4 után - legalább hat hónapig - ne végezzenek több mesterséges intelligencia fejlesztést.

Eközben a látott képek, az olvasott szavak, az emberek, akikkel találkozik, minden az interneten, ami szomorúnak, boldognak, okosnak vagy dühösnek érzi magát, egyáltalán nem biztos, hogy valódi.

A Twitteren lehet, hogy már nem mindenki számára ingyenes, de teljesen ingyenes mindenki számára, akinek pusztító szándéka van.

Mégis azt mondjuk magunknak, hogy tudjuk, mi a valóság. Ahogy a szerelemben is tesszük.

Mégsem sejti, hogy ezt a rovatot valóban én írtam, vagy a GPT4 csinálta helyettem, igaz?